Villás Béla tanítványai



Konkoly Irén ( Vidi ) és Vidó Ádám


Vidi és Ádám - Villás Béla tanítványai

Villás Béla filozófiájával, tanításával először az országban minden felé keringő Bűn című előadás felvétele kapcsán találkoztam. Az akkori barátnőm, barátnőjétől került hozzám, de még előtte az ő polcán is pihentegy fél évet. Meghallgattuk, és felettébb érdekes volt, vonzott dolog rendesen.

Villás Béla testvéremmel élőben először, 2007 áprilisában egy Budapesti előadásán találkoztam, mikor megláttam az első érzésem, a végtelen hazatérés érzése volt. Tudom, hogy jó helyen, jó időben vagyok.

Tanulásom Villás Bélától a Reiki megtanulásával kezdődött, Reiki 1 majd kicsivel később a Reiki 2 következett.

Majd egy nyári tábor Villás Béla vezetésével, 1 hét nagyon kellemes társaságban 200 ember közt, a Zemplénben, Simán egy kicsi faluban. a totális béke és harmónia hete volt.

A Reiki 2 -ön ismertem meg jelenlegi páromat Vidi -t, akivel már közös gyermekünk is van, egymásra találásunk a 2007-es táborban teljesedett ki.

Villás Béla szinte minden Budapesti elődásán ott vagyunk, néha idősebb gyermekeink is velünk tartanak, Roli és Szandi is.

Elvégeztük együtt az Árkádia Szellemi Iskolát, és 2009 nyara óta, az Árkádia Fényeinek Spirituális Egyháza hivatalos papjai vagyunk.



További elvégzett, Villás Béla -tól tanult lelki gyakorlatok:

- Angyalokommunikáció 1 - 2

- Szellemterápia 1 - 5 Pszi sebészet

- Spirituális személyiségfejlesztés

- Kadaceus Kundalini

- Kristályterápia 1 - 2

- Kártyajós

- Kozmikus emberre válás tudatosan irányítható folyamata


Az Árkádia Fényeinek Spirituális Egyháza tanárai is vagyunk és a következő lelki gyakorlatokat is tartjuk:


Reiki 1 (Lélekharmonizáló módszer bevatással - egységnyi energiával, ami a kézből áramlik)

Reiki 2 (A reiki 2 -es beavatás után az energiád 70x-es lesz)

Reiki Mester (Az energiád hatalmas, a tudatosság függvénye)

Gyermek Reiki (Reiki I Kifejezetten gyermekeknek)

Csakraterápia (A csakrák titkai, a hozzájuk kapcsolódó fizikai szervek, érzelmek + rengeteg csakra harmonizálási módszer)

Elhalt lélek hazasegítése (Számodra ismert, név vagy fénykép van róla, rendkívül precízen haza tudod segíteni a Fénybe!)

Nevem és születési számom életem kulcsa (Névmisztika)

Radiesztézia (Mérés pálcával)

Tudatos Álom

Sikeres élet, mágikus pecsétekkel

A hivalatos papi szolgáltatások közül, amit az Árkádia Fényeinek Spirituális Egyháza papjai Villás Béla tanítványai csinálnak, mindegyiket kérheted tőlünk:


Átok levétel Rontás levétel személyből és térből is. (A emberi lét számára a tökéletes belső nyugalom visszaállításának lehetősége)

Szerelmi kötések feloldása

Elhalt lélek hazasegítése térből és személyekből is (kipihetlenség elegendő alvás mellett is, skizofénia gyanús viselkedés a megszállás jellemző tűnetei)

Harmónia helyreállítása testben és lélekben, mely hatással van a test saját ön gyógyító folyamatainak meggyorsítására

Szellemterapia alkalmazása, kristályok programozása

Utolsó kenet rituálé - A távozó lélek tehermentesítése

Temetés Ősi rituálé alapján

Házasságkötés Ősi rituálé alapján

Árkádia Spirituális Körök (spirituális beszélgetések) tartása, minden hónap első péntekén 18:00 -tól. Az árkádia spirituális körök Villás Béla szellemi ajándéka.

Ördögűzés - Exorcizmus

Házsszentelés - Háztiszítás ősi módszerrel - Terek tökéletes védelme

Térharmonizálás kristályokkal

Kereszt levétel

Villás Béla minden tudását képviseljük Budapest -en, Kecskeméten, Lajosmizsén és az ország egész területén. Ördögűzés, átok levétel stb.

Várunk szeretettel!

Vidi (Konkoly Irén) és Ádám (Vidó Ádám)
Tel.: 06-70-408-06-37

A MI útunk

Tudás Villás Béla-tól.

Szolgálataink

Az emberiséggel egyidős őstudás és hatalom birtokában a következőkkel tudjuk segíteni életed, sorsod, párkapcsolatod, vállalkozásod alakulását: Áldás, Átok levétel, Esküvők tartása, Elhalt lelkektől megszabadulás, Terek házak felszentelése, Ördögüzés, Temetés...

Villás Béla modszerei

Az egészségért...

A test és a testet körölvevő lélek szimbiózisban (tökéletes kapcsolatban) él egymással. Ha a lélek megbetegszik akkor előbb utóbb a test is kezd alulműködni. Épp lélekben épp a test is! A lélektest egyszerűen karbantartható vagy karbantartatható! Ha fáradtnak, levernek, kizsákmányolnak érzed magad, és nyitott vagy alternatív egészségmegörző módszerekre, várunk szeretettel! A kezelés utáni csodálatos közérzetet, belső erőt, szinte garantálni tudom neked!.

Tanfolyamok

10 féle tanfolyamunkon a spiritualitás legkülönbözőbb területeiről szerezhetsz tudaást hatalmat és erőt, Reiki a mester szintig, Radiesztézia, Tudatos álom, Lelkek hazasegítése, Mágikus pecsétek hatalma, Név és számmisztika, Csakraterápia...

Következő tréningek:


Teljes programlista

Villás Béla tanítása

Villás Béla további tanításai

Az Árkádia Fényeinek Spirituális Egyháza papi képzése és papi előképzései: Papi képzés 7 fokozat kb. 1,5 év alatt (7 hétvége) Szellemterápia Lelki gyakorlat - Pszi műtét Kozmikus lénnyé válás Lelki gyakorlat Kadaceus Lelki gyakorlat Teremtés Lelki gyakorlat Tűzönjárás Lelki gyakorlat stb.