TANÍTVÁNYAINK TAPASZTALATAI - BEPISILÉS - TÁLYOG A SZÁJBAN - MESZTELENÜL ROHANGÁLTAM AZ UTCÁN...


BEPISILÉS

11 éves tanítványunk minden éjjel bepisilt. Elvégezte a GYERMEK REIKIT és a REIKI II-es fokozatát. Az egyik szimbólum segítségével feloldotta lélektestében a problémát és megszűnt a kellemetlen minden éjszakára kiható ágybavizelés. Természetesen nagy élmény számára, hogy saját magán tudott segíteni és már nem szorong minden idegen helyen töltött éjszaka miatt:-)

TÁLYOG A SZÁJBAN

Kedves Testvérünk a következőt panaszolta el nekünk: Tályog volt a kihúzott foga helyén, és készültek 1 hetes kórházban fekvés mellett, szájsebészeti műtéttel rendbe tenni. Nem vágyott rá viszont a kihűzott foga helyén ő is érezte a tályogot, és ez aggasztotta. Mi történt? A kör elején kedden, 15 perc kezelés majd kör végén 15 perc kezelés, de már a második kezelésig a tájog lényegesen kisebb lett (3 óra alatt) majd a következő napokban a tályog eltűnt, a műtét elmaradt. Másfél évvel a kezelés után, az orvosa kivizsgálta, és mindent renben talált a fogaiban, a régi aggasztó jelenségek teljesen eltűntek! Rendszeres körre járó a srác tudsz vele kedden találkozni, szívesen megosztja élményeit.

MESZTELENÜL ROHANGÁLTAM AZ UTCÁN...

Kedves fital lány, külföldön élt és dolgozott és saját elmondása szerint, kinnt egyszer csak bekattant. Hangok jelentek meg a fejében melyek mindeféle cselekedetekre utasították őt! Hogy ő láthatatlan, meg hogy ez itt a mennyország, és itt minden mindenkié, és semmiért sem kell fizetni, és hogy vetkőzzön le az utcán, és járkáljon úgy... Bekerül a gyógyító intézménybe ahol természetesen begyógyszerezik, életereje lecsökken, hazakerül majd tengődik. Majd rokonoktól hall rólunk, eljön majd egy 2 órás kezeléssel megszabadítjuk az őt uraló elhalt lelkektől, azota jó van, rendbe jött az élete.

ÚTKÖZBEN RÁMJÖTT A HASMENÉS...

Rokonokhoz indultunk reggel, Budapesttől kb 30 km-re, hascsikarás, görcs jött rám, azonnal alkalmaztam a Reikit magamon, a megfelelőcsakrába tettem a kezem, és a görcs szinte azottal enyhülni kezdett, majd eltünt. Elvettem a kezem és a görcs 10-20 perc után újra jelentkezett, majd a Reiki megint eltűntette, odaértünk, nem kellett wct keresni, megállni, majd ott a rokonoknál hagytam, hogy aminek ki kell jönnie az ki is jöjjön, persze a görcsölés nagyon erős lett, de nem adtam fel, 2-3 órás kezeléssel delutánra a betegség eltűnt mintha nem is lett volna, hazafelé már én vezettem, kutya bajom sem volt, és azota sem jött elő ilyen problémám!

PSZICHOLÓGUS KÜLDTE HOZZÁNK...

Megkeresett egy kedves hölgytestvérünk minket, hogy egy olyan depresszióval küzd amit, a pszigológusa nem tud kikezelni, adott neki könyveket a halál utáni életről a reinkarnációról és az elhalt lelkek magszállásáról, mert szerinte neki az van. Eljön hozzánk: Megszabadítjuk az őt uraló elhalt lelkektől, szellemkezeléssel feltöltjük energiával, és a megérkezéskor lehangolt ember szinte énekelve távozik, és azóta is tökéletesen érzi magát!

AGYDAGANAT -TAL INDULT...

Agydaganatos 30-as sráchoz hívtak kezelésre, az orvoslás lemondott róla, szerintük nem érdemes igazán kezelni, nincs áttét, de nem is lesz jobban. A kezelés 2 órás beszélgetéssel indult, ahol a srác megértette hol adta fel, azt hogy ő és a léte mennyire értekes, mennyire része a földi létezésnek, hogy igazán szükség van rá. M ajd két órás szellemkezés követte a beszélgetést, és egy reiki I-es tanfolyam, amivel ő is képes volt magát, a saját lélektestét kezelni. Termeszetesen magára rakott átkaitól és a vele elő elhalt rokonoktól kollégáktól is megszabadítottam, a szeme már igazán csillogott az együtt töltött közel 7 óra után. Majd még 3-4 alkalom követte az elsőt. Megtanulta a Reiki II-es fokozatát is, és már szinte teljes egészében magát kezeli energetikailag. Bekapcsolódott a munkába egy gyógytornász kolléga is, aki a már benulásból visszatért egyik lábát és kezét tanítja újra egészségesen mozogni. A helyzet most: A srácnak hatalmas a belső ereje, Ő a család motorja, úgy néz ki saját döntése révén teljesen felépül!

AUTÓKAT BORÍTOTT FEL...

Ismerettség révén kerül hozzánk, egy 30 éves fiatalember. Hangokat hall a fejében, néha nem önmaga, sokszor irányitják belülről tetteit.Elmondása szerint pszihiátriai kezelés álatt áll,8 éve erős gyógyszereket szed élete tompa, sokaig vezető kereskedőkent dolgozott, napi szinten járta az országot, pár év alatt 4 autót borított fel maga alatt az autópályan, de ő mindegyikből karcolás nélkül szál ki, és másban sem okozott kárt. Már a beszélgetés közben kiderült számunka, hogy ördögi megszállás alatt áll (szemei rendszeresen fenntakadnak). Megszabadítottuk tőle, majd rendszeresen reikivel kezeltük. Eltelt 1 év, a srác energikus, életerős, lelkileg stabil, sok spirituális tudást magáévá tett, le tudta tenni gyógyszereit. Balesetei megszüntek. Sikeres, kiegyensúlyozott ember.

A GYEREKEK KEMÉNYEN ELLENZIK ÚJ KAPCSOLATÁT...

Kedves régi barátom 40-es fiatal hölgy, férje meghalt 4 éve, sok év nélkülözés romokban heverő kapcsolat után. Két év magány után összeismerkedik jelenlegi kedvesével, de kapcsolatukat titkolniuk kell, mert 3 gyermeke, folyton kereszbe tesz nekik. Felajánlom neki az elhalt lélelk hazasegítése rituéját, megcsináljuk, a volt férjt is többek közt róla hazasegítjük. A gyerekek varázsütés szerűen megbarátkoznak az új helyzettel, a barátom megfiatalodik, a rituálé végrehajtása idejébeni énjéhez képest 10 évvel fiatalabbnak néz ki, és sokkal életerősebb mit 20 évvel ezelőtt...

AKI RÁJÖN ARRA, HOGY MEKKORA ÉRTÉK, MINDENRE KÉPES...

Kedves Őstermelő hölgy keresett meg minket, reiki megtanulási szándékával, aztán tanfolyam közben kiderült, hogy igencsak rosszul megy a bolt! Úgy gondolta ő, hogy csak eltartott része a társadalomnak, az ő munkája nem érték, hanem inkább az irodában ülő emberek az az igazi, aki azt csinálja az igazán az élet ura... Aztán beszélgettünk egy kicsit: Te termeled azt amit az emberek megesznek! Azon a földön amin születtél! Olyat adsz az embereknek ami őket élteti, MÁR hogyne lennél érték! MEGÉRTETTE! Mosolygott! Csináltunk neki kristályt is. Majd jött a reiki II re 1 hét múlva, és csodákat mesélt: Azt gondolta, hogy amit megértett az majd szép lassú változást hoz az életébe, de nem már másnap hosszú sorok kigyóztak az asztala előtt a piacon...

AKI UTÁLJA MAGÁT, A TESTÉT, KÖNNYEN MEGBETEGÍTHETI AZT...

Kedves huszonéves lány testében diganosztizáltak áttétes daganatokat, baráti szálon jutott el hozzám. Ő volt az első igazán elgondolkodtató paciensem. A diagnózis előtt 2 évvel, autóbalesete volt és, szerzett a testére egy két olyan maradandó heget, amit a hétköznapi ember észre sem, vesz még az arcon sem! De ő igen és ettől, nem tudta magát továbbá igazi nőnek, szépnek érezni. Nem tudott továbblépni ezen,ebben fürdött nap mint nap, utálta a testét! Megszálló hazasegítés és 3x kezelés után vagy a köztes időben, megfejtette, hogy Önmagához való hozzáállásával, hogyan bombázza le a testét. Az orvoslás kezeléseit végigcsinálta, a daganatok felszivódtak, és most teljes életet él!!!

Várunk szeretettel!

Vidi (Konkoly Irén) és Ádám (Vidó Ádám)
Tel.: 06-70-408-06-37

A MI útunk

Tanya tábor felnőtteknek --->

Tudás Villás Béla-tól.

Szolgálataink

Az emberiséggel egyidős őstudás és hatalom birtokában a következőkkel tudjuk segíteni életed, sorsod, párkapcsolatod, vállalkozásod alakulását: Áldás, Átok levétel, Esküvők tartása, Elhalt lelkektől megszabadulás, Terek házak felszentelése, Ördögüzés, Temetés...

Villás Béla modszerei

Az egészségért...

A test és a testet körölvevő lélek szimbiózisban (tökéletes kapcsolatban) él egymással. Ha a lélek megbetegszik akkor előbb utóbb a test is kezd alulműködni. Épp lélekben épp a test is! A lélektest egyszerűen karbantartható vagy karbantartatható! Ha fáradtnak, levernek, kizsákmányolnak érzed magad, és nyitott vagy alternatív egészségmegörző módszerekre, várunk szeretettel! A kezelés utáni csodálatos közérzetet, belső erőt, szinte garantálni tudom neked!.

Tanfolyamok

10 féle tanfolyamunkon a spiritualitás legkülönbözőbb területeiről szerezhetsz tudaást hatalmat és erőt, Reiki a mester szintig, Radiesztézia, Tudatos álom, Lelkek hazasegítése, Mágikus pecsétek hatalma, Név és számmisztika, Csakraterápia...

Következő tréningek:


Teljes programlista

Villás Béla tanítása

Villás Béla további tanításai

Az Árkádia Fényeinek Spirituális Egyháza papi képzése és papi előképzései: Papi képzés 7 fokozat kb. 1,5 év alatt (7 hétvége) Szellemterápia Lelki gyakorlat - Pszi műtét Kozmikus lénnyé válás Lelki gyakorlat Kadaceus Lelki gyakorlat Teremtés Lelki gyakorlat Tűzönjárás Lelki gyakorlat stb.